Szorongás – a szükséges rossz (1. rész)
Biztosan mindannyian éreztük már, hogy vannak az életünkben olyan pillanatok, előttünk álló megmérettetések, amelyek kellemetlen érzéseket váltanak ki belőlünk akár egy dolgozat, vizsga, állásinterjú, párunk családjával való első találkozás, vagy rengeteg ember előtti előadás tartásának képében. Ilyenkor hevesebben ver a szívünk, testünk megfeszül, izzadunk, remegünk, kiszárad a szánk, saját kudarcunkat előre vetítve félünk, vagy bízva sikerességünkben izgulunk.
A szorongás mindenkire másként hat. Vannak fokozatai, amely a megbénító, pánikrohamot kiváltó szorongástól egészen az egészséges izgulásig terjed. Két alkotóeleme van: szomatikus, amely a már leírt testi tünetekre utal, illetve a kognitív rész, amely a fejünkben lévő gondolatokból áll ("úgy sem fog sikerülni", "megint kudarcot fogok vallani", "mindenki ki fog nevetni", stb.), amelyek néhányunk számára régi vendégek és minden nagyobb, vagy akár kisebb akadálynál, kihívásnál megjelennek a fejünkben. Mindezek csak megerősítik, illetve felnagyítják az előttünk álló megmérettetés jelentőségét és jogossá teszik a negatív, félelmet keltő fizikai érzetek és gondolatok jelenlétét. Összekapcsolódnak, és ha ezek közül valamelyik megjelenik, az magával hozza a másik megjelenését is. Ha a vizsgára való felkészülés során azt gondoljuk, hogy kudarcot fogunk vallani, és semmi keresnivalónk ezen a szakon, akkor felbukkanhatnak az ehhez társuló szomatikus tünetek is, kiszáradhat a szánk, leverhet minket a víz, remeghet a kezünk - ugyanez a vizsga napján megjelenhet fokozottabb formában is, amikor akár súlyosabb szorongás-szint mellett még arra a gondolatra is juthatunk, hogy el se megyünk vizsgázni.
Az eddig bemutatott képet tovább színezi, hogy minden ember rendelkezik egy sajátos arousal-szinttel, amely egyfajta éberségi szint, készenléti állapot. Az idegrendszerbe beérkező ingerek, információk képesek ezt változtatni, akár túlterhelni is. Ennek optimális szintje mellett vagyunk képesek teljes mértékben ellátni feladatainkat, fenntartani figyelmünket, megfelelően reagálni környezetünkre. Egyénileg változó, hogy kinek mennyi ingerre van szüksége ehhez az optimális éberségi állapothoz, és ennek ismeretében sokat segíthetünk önmagunknak. Ha valakinek alacsony szintű, akkor keresni fogja az ingereket, az élményeket, emberek társaságát, ha magasabb szintű, akkor éppen, hogy visszahúzódó lesz, kedvelni fogja az egyedül is végezhető tevékenységeket. Általánosságban elmondható, hogyha az aktuális állapotunk kívül esik a saját optimális tartományunkon - akár pozitív, akár negatív irányban -, akkor vagy szorongást vált ki belőlünk az adott szituáció, vagy unatkozni kezdünk, akár elálmosodhatunk, de mindkettő hatással lesz a teljesítményünkre. Így tehát elsődleges célunk éberségi állapotunkban az optimális tartomány fenntartása, vagy ha ez nem lehetséges - mert az élet is változik -, akkor úgy módosítsuk viselkedésünket, hogy az újra a számunkra megfelelő, komfortos területre essen.
Mit értünk ez alatt? Ha valamilyen kihívás előtt állunk, ami próbára tesz bennünket, - tehát magasabb az optimálisnál az éberségi állapotunk - elsőként érezhetjük a szomatikus tünetek (hevesebb szívdobogás, test megfeszülése, szájszárazság) jelenlétét, ez még önmagában véve akár pozitív is lehet, mert felkészít bennünket arra, hogy nagy energiákat kell megmozgatnunk az elvégzendő feladat sikeres megvalósítására (sportolóknál kifejezetten előnyös). Majd a testi tünetekhez kapcsolódnak a gondolataink is - a kognitív rész -, amely egyfajta jelentéssel ruházza fel ezeket az érzeteket, és ez a jelentés lesz az, amely meghatározza, hogy kellemetlennek, és ezáltal kerülendőnek fogjuk bélyegezni az adott helyzetet, vagy éppen izgalmat fog belőlünk kiváltani, és inkább kihívásként tudjuk értelmezni. Ha a fentebb leírt testi tünetekhez gondolatban azt társítom, hogy "ez nekem úgysem fog menni", "biztosan kudarcot fogok vallani", "az apám is megmondta, hogy belőlem sohasem lesz semmi", akkor ez a szorongásomat tovább fogja fokozni, amely során egy vizsgahelyzetben, akár képtelen is lehetek válaszolni a vizsgáztató kérdéseire is, teljes zárlat keletkezhet bennünk, és így kudarcot vallhatunk. Ha ez többször is megtörténik, és ezáltal az észlelt testi tüneteink és a negatív gondolataink az adott szituációval összekapcsolódnak, akkor egyik a másikat képes lesz előhívni. Minél inkább megerősödnek ezek a kapcsolatok, annál inkább képes lesz aktiválódni ez az ördögi kör, és így a szorongást akár a helyzet hasonlósága is képes lesz kiváltani.
Mégis van kiút ebből a csapdából, ha azonosítjuk ezeket a fizikai tüneteket és saját negatív automatikus gondolatainkat, ha megtaláljuk szorongásunk mélyebb okát és azt átértékeljük önmagunkban, illetve megpróbáljuk szorongásunkat különböző módokon csökkenteni. Ezekről részletesebben a cikksorozat második részében írunk.
Képek forrása: www.pxhere.com, www.unsplash.com