Az önbizalom (ki)alakulása 2. rész Meg tudom csinálni!

Előző heti bejegyzésünkben arról olvashattunk, hogy mi is az önbizalom, és hogyan alakul ki már a korai években. Most pedig kicsit még mélyebbre merülünk a fogalom tágabb megismerésének érdekében. Vágjunk is bele! J

Önbizalmunk négy alappillére:

1.) önismeret: a gyermek szépen lassan fedezi fel, hogy mi is az, amiben jó és mi az, amiben nem. Mindezt tapasztalatok és visszajelzések révén valósítja meg. Segíthetünk számára mindebben, ha tiszteletben tartjuk egyéniségét, mindig bátorítjuk, és amikor csak lehet, dicsérjük. A gyerekek nem kezdenek el saját magukról, tulajdonságaikról gondolkodni. Ennek a lehetősége egészen a kisiskolás korig gondolkodási sajátosságaik miatt nem lehetséges nem lehetséges (nincs kialakult introspekciós készségük, mely önmagunk megfigyelését teszi lehetővé). Ezért hát fontos, hogy beszélgessünk velük sokat, és amikor csak lehet, kérjük, hogy alkossanak véleményt (mit szeret, mit nem, miről mit gondol, mit szeretne később csinálni), beszéltessük saját magáról, és válaszait mindig fogadjuk el, tartsuk tiszteletben (természetesen az életkori sajátosságok mentén).

2.) bizalom és biztonság: itt elsősorban az érzelmi biztonságra gondolunk, de természetesen a fizikai biztonság is nélkülözhetetlen. Gondoljunk csak a kiszámíthatóságra, és az állandóság fontosságára. A gyermek számára elengedhetetlen, hogy megtapasztalja, hogy lehet akármilyen, a szülei szeretetét nem veszíti el, hiszen ők olyannak fogadják el, amilyen. Éreznie kell azt is, hogy bíznak benne, ügyesnek, és hatékonynak tartják.

3.) társas kapcsolatok: a kortársak körében való népszerűség összefügg az önbizalommal. Azt a gyermeket fogadják el jobban társai, akinek önbizalma megfelelő mértékű. A szülők feladata gyermekük szocializációjának segítése. Megfigyelhetjük, hogy azok barátkoznak könnyebben, akik biztosabbak abban, hogy szeretik őket, elfogadják, tisztelik, és büszkék rájuk. Jó, ha tudjuk, hogy a családi kapcsolatok mintája hatással van a későbbi társas kapcsolatok alakulására.

4.) hit a sikerességében és a képességeiben: ahogy már korábban is kifejtettük, a gyermek számára elengedhetetlen, hogy szülei, illetve a számára fontos felnőttek bízzanak benne, s ezeken a tapasztalatokon keresztül pedig ő maga is megtanulhasson önmagában hinni és bízni.

Mindez természetesen nem jelent egy állandó, kiegyensúlyozott magabiztosságot és önbizalmat. Elképzelhetőek benne hullámzások, de fontos szem előtt tartani, hogy a gyermekek (is) sok bátorítást igényelnek, és ezekre még sokkal fogékonyabbak is (mint a felnőttek). Gondolhatunk erre egyfajta befektetésként is, miszerint minden jelenlegi pozitív megerősítésünk évekkel később is az ő malmukra fogja hajtani a vizet, mivel elraktározódnak, sőt mi több, beépülnek a gyermek önmagáról alkotott képébe.

Vajon mi a helyzet az én gyermekemnél az önbizalma ügyében?

Az önbizalomszint gyermekeknél nehezebben mérhető, inkább csak megfigyeléseinkre támaszkodhatunk. Szakembereknek természetesen vannak módszereik a kérdés feltárására, azonban jó, ha tudjuk, hogy saját gyermekünknek szakértői mi magunk, a szülei vagyunk, így a gyermek viselkedéséből mi is tudunk következtetéseket levonni, vajon jól érzi-e magát a bőrében, bízik-e saját magában, kipróbál-e új dolgokat a játszótéren.

Talán egyszerűbb a hiány oldaláról megközelítenünk a kérdést. Mi tapasztalható akkor, ha gyermekünk alacsony önbizalommal rendelkezik?

• az elutasítás és a kiközösítés mindig intő jel, ezért ne menjünk el mellette!
  
• nehezen barátkozik
  
• nem hallgatnak rá a társai
  
• nem szeret egyedül maradni, nehezen válik le szüleiről
  
• gyakran utánoz másokat, nehezen hoz döntéseket
  
• tart minden változástól, nehezen alkalmazkodik (nem bízik abban, hogy akár jó is kisülhet belőle)
  
• gyakran lebecsüli önmagát (nincs tisztában képességeivel)
  
• nem szeret önállóan tevékenykedni
  
• kerüli azokat a helyzeteket, amelyek akár kudarccal is végződhetnek
  
• nem kezdeményez játékot, tevékenységet, nem nyit mások felé
  
• nagyon foglalkoztatja, hogy mások mit gondolnak róla, milyennek látják
  
• ha kétségbeesik, nagyon agresszívvá is válhat
  

Ha ezek közül többel is találkozunk gyermekünk esetében, érdemes elgondolkodni rajta, hogy vajon hogyan is van ő saját magával, vajon milyen is az ő önbizalma. Mindenesetre ilyenkor érdemes nagyon megerősíteni őt minél több helyzetben.

Fontos tudnunk, hogy a szavaink képesek mély sebeket okozni. A gyakori rosszallás, és kritizálás azt eredményezi, hogy a gyerek azonosulni fog azzal a képpel, amit mi közvetítünk róla az ő irányába, vagyis amit mi tartunk elé tükörként. Ha valamit sokszor mondunk neki, azt ő igenis el fogja hinni magáról, és később meglehetősen nehéz lesz ezen változtatnia. A felnőttkorban felismert negatív automatikus gondolatainkkal (pl. egy nehéz helyzettel szembesülve egyből az jut valaki eszébe, hogy ez tuti nem fog menni) az életkorunk előrehaladtával egyre nehezebb harcokat vívunk, mert ezek még gyerekkorunkban épültek be, és aztán a későbbiekben, ha nem kapunk más fontos személyektől rengeteg ellentétes megerősítést, csak egyre jobban megszilárdulnak. Amire felnőttként pszichológusi segítséget kapunk, addigra mindezek már jól megkövesednek, és izzadhatunk a terapeutával együtt azért, hogy alakítani, változtatni tudjunk rajtuk. Ezért is kell a lehető legjobban odafigyelni arra, hogy mit is közvetítünk a gyermekek irányában önmagukról és a világról.

Összefoglalva tehát, mit is tehetünk?

• tartsuk tiszteletben gyermekünk egyéniségét
  
• fontoljuk meg, hogy mit mondunk neki (viselkedés minősítése, nem a gyermeké!)
  
• használjuk a pozitív megerősítést
  
• engedjük, hogy új helyzetekben kipróbálhassa önmagát, bízzunk rá kisebb feladatokat
  
• teremtsünk olyan helyzeteket, amelyek erősítik az önbizalmát
  
• bátorítsuk önálló kezdeményezéseit
  
• segítsünk neki, de ne csináljuk meg helyette
  
• biztassuk kitartásra
  
• ne legyenek irreális elvárásaink
  
• dicsérjünk differenciáltan (ügyes helyett, konkrétan nevezzük meg, hogy miben volt kiemelkedő)
  

Természetesen előfordulhat mindenkivel, hogy meggondolatlanul mondunk valamit, vagy kicsúszik valami a szánkon. Emberek vagyunk, nincs ezzel semmi baj. De (!) beszéljünk erről a gyerekkel, és kérjünk bocsánatot! Ezáltal is nagyon sokat taníthatunk nekik arról, hogy lehet tévedni, és ezzel mit lehet kezdeni, hogyan lehet belátni a hibáinkat, és mit lehet tenni, hogy jóvátehessük őket. Az első lépés mindig az, hogy egyáltalán elismerjük őket.

Könyvajánló: Valliéres S. (2012). Pszichotrükkök 3-6 éves korig. Budapest: Libri Kiadó.

Képek forrása: www.pixabay.com