Az önbizalom (ki)alakulása 1. rész

Sokszor halljuk, hogy a gyermek önbizalmának kialakulása már a korai években elkezdődik, és a szülőknek van a legnagyobb szerepe ebben. Legújabb bejegyzésünkben ezt a témakört járjuk körül. Megismerkedünk a fogalom jelentésével, kialakulásával, a folyamatban résztvevőkkel, valamint ismét gyakorlati tanácsokkal igyekszünk segíteni ennek kialakulását, erősítését.

Mit is jelent az önbizalom?

Egyrészt magában hordozza azt, hogy tudatában vagyunk értékeinknek, és jó véleménnyel vagyunk magunkról, vagyis jó énképpel rendelkezünk. Emellett bízunk képességeinkben, és abban, hogy amit szeretnénk, azt el tudjuk érni. Akinek egészséges az önbizalma, az nemcsak az erősségeit ismeri, hanem tisztában van a gyengeségeivel, képességeinek határaival, és nem riad vissza attól, hogy ezeket esetleg kitolja. Bízik saját sikerességében, illetve az is belefér az énképébe, ha esetleg nem sikerül neki valami, sőt, inkább erőt merít saját bátorságából, mondván "legalább megpróbáltam".

Az, hogy valakinek megfelelő/egészséges az önbizalma, nem jelenti azt, hogy mindenben tökéletesnek kell lennie, tehát nem lehetnek túl magasak az elvárások önmagával szemben, sokkal inkább reálisaknak kell lenniük. Mindez pedig nem csak önmagunkkal, hanem gyermekeinkkel, környezetünkkel szemben is érvényes. Tőlük sem várhatjuk el a tökéletességet. A szülőknek minden esetben törekedniük kell arra, hogy gyermeküktől csakis az ő életkorának megfelelő dolgokat várjanak el. Például egy óvodás korú gyerkőctől már elvárható, hogy egyedül öltözzön. Persze nem teljes mértékben. Kiscsoportban már a nadrág felvétele elvárható a gyermektől, azonban például a cipzár használatára majd csak később lesznek képesek.

Hogyan is kezdődik az önbizalom kialakulása?

Mint minden, saját magunkkal kapcsolatos tudás, az önbizalmunk, önmagunk megismerése, vagy akár felismerése is a szüleink ránk (megnyilvánulásainkra, cselekedeteinkre, puszta létezésünkre) adott reakcióiból indul ki. Leginkább rajtuk múlik (legalábbis a kezdeti időkben), hogy hogyan is gondolkodunk önmagunkkal kapcsolatban. Mindez nem egyik pillanatról a másikra, hanem évek során alakul ki. A legfontosabb, hogy a csecsemő biztonságban érezze magát, bizalmi kapcsolatot alakítson ki szüleivel, amely megalapozza a biztonságos és igazságos világba, környezetébe vetett hitét, annak stabilitását. 2-3 évesen, amikor a gyerekek akarat kinyilvánításai virágozni kezdenek, vagyis indul a dackorszak, melynek során a gyermek sok mindent elutasít, még olyan dolgokat is, amelyek az ő kényelmét, biztonságát, szükségletét szolgálnák. Ebben az időszakban nagyon fontos, hogy szüleik elfogadják ezeket a törekvéseiket, de közben határokat is szabjanak, amikkel a gyermeket körülvevő biztonságot képesek megteremteni. Nagyon fontos, hogy a nehézségek, akadályok leküzdésében biztatni kell őket, és azoknak a jó tulajdonságaiknak hangsúlyozásával átsegíteni rajtuk őket, amikre támaszkodhatnak ezek legyőzésében. Így segítünk nekik, hogy értékeiket és erősségeiket is felismerjék, tudatosítsák, valamint az önmagukról alkotott képükbe beépítsék.

Minden körülmények között kerülni kell a gyermekek becsmérlését, megalázását, valamint fontos odafigyelni, hogy soha ne a személyüket kritizáljuk (pl. rossz vagy), hanem kizárólag a viselkedésüket minősítsük (pl. senkit nem szabad megütni). Ha ezeket szem elől tévesztjük, az a gyermek önbizalmát rombolni fogja.

Eddig áttekintettünk az önbizalom fogalmát, korai években való kialakulását, a folyatatásban pedig hasznos tanácsokat olvashattok ennek fejlesztési lehetőségeiről, alappilléreiről és hiányának tüneteiről, következményeiről.

Könyvajánló: Valliéres S. (2012). Pszichotrükkök 3-6 éves korig. Budapest: Libri Kiadó.

Képek forrása: www.pixabay.com,