Az asszertivitás – lehetőségei és lépései
Ahogy az előző bejegyzésünkből is kiderült, az asszertivitás nem egyenlő az agresszióval. Az, hogy képviselem a saját érdekeim, nem jelenti azt, hogy átgázolok a másikon. Az, hogy hogyan teszem mindezt, az egy nagyon fontos különbség a kettő között.
Az asszertivitás nem jelenti azt, hogy meg is kapom, amit akarok, és nem kell minden helyzetben e szerint működnöm. Ez egy választási lehetőség minden egyes szituációban és nem feltétlenül minden helyzetben működőképes, például amikor az életünk vagy szerettünk élete veszélyben van, a fizikai bántalmazás kockázata is felmerült, ott nem valószínű, hogy célravezető lesz.
Akkor érdemes asszertíven kommunikálni, amikor megbántottak bennünket, dühösek vagyunk, vagy nem szeretnénk valamit megtenni, vagy éppen valamit el szeretnénk érni, amikor alkuba bocsátkoznánk, vagy kritika érne bennünket, vagy éppen mi szeretnénk valaki számára pozitív, vagy negatív visszajelzést adni.
Az asszertív ember kommunikációjában röviden és világosan kommunikál, őszinte és közvetlen. Mondanivalóját a másik félhez igazítja, nem használ olyan szavakat, amellyel csak felsőbbrendűségét jelezné. Nyugodtan, empatikusan, de határozottan, "én-üzenetekben" beszél. (Az én-üzenetekről egy előző cikkünkben írtunk.) Gyakran kér visszajelzést ("Te mit gondolsz erről?"; "Mi lenne, ha...?"; "Érdekelne, hogy..."), és nem gondolja, hogy ő az egyetlen igazság tudója, képes más megoldási módokat is figyelembe venni, rugalmas.
Az önérvényesítő kommunikáció elemei:
- A másik fél meghallgatása:
amely odafigyelő, aktív hallgatást jelent a részünkről. Nem szakítjuk félbe a
másikat, nem kérdőjelezzük meg az ő érzéseit és gondolatait, mert nem
tudhatjuk, hogy valójában mit gondol és érez egészen addig, amíg meg nem osztja
velünk. Ez kifejezetten nehéz lehet, ha egy érzelmileg túlfűtött helyzetben
vagyunk, és indulataink felülkerekednének rajtunk. Ez nem azt jelenti, hogy
egyet kell értenünk a mondandójával, viszont segítheti a megoldást, ha
figyelünk a gesztusaira, testének jeleire, érzelemkifejezéseire, és
szükségleteire. Ha nem teljesen értjük, hogy mit szeretne közölni, úgy tisztázó
kérdéseket is feltehetünk: pl. "Jól értettem, hogy azt szeretnéd, ha...?", "Nekem
úgy tűnik, hogy..." , "Jól gondolom, hogy...?" Ha érzi, hogy odafigyelünk rá, és a
megértésére törekszünk, akkor elérhetjük, hogy a másik is bizalommal legyen
felénk. Ha korábban támadólag lépett fel, akkor felismerheti, hogy nem érdemes
ezzel az eszközzel élnie, mert nem a leigázására törekszünk, hanem a helyzet
tisztázására és megoldására úgy, hogy remélhetőleg mindenki jól járjon. Mindezt
segítheti a szemkontaktus tartása, érdeklődés kifejezése nyitott testtartással,
szavainak megismétlése, valamint kérdések feltétele.
- Saját gondolataim, érzéseim és
szükségleteim tudatosítása: amelyben segítségünkre
lehet önismeretünk, azaz ismerjük saját negatív automatikus gondolatainkat,
hiedelmeinket, reakciómódjainkat. Tudjuk és képviseljük jogainkat, legyen szó a
nemet mondásról, gondolkodási idő kéréséről, vagy saját hibázásunk
elfogadásáról. Ennek szerves része, hogy képesek vagyunk megőrizni nyugalmunkat
nehezebb helyzetekben is. Ebben segíteni tud nekünk, ha végiggondoljuk, hogy
milyen konfliktusos helyzetekben nem voltunk eddig sikeresek? Milyen
gondolataink voltak, amik akadályoztak egy-egy helyzet eredményes megoldásában?
Honnan jönnek ezek a gondolatok? Mióta vannak velünk? És persze kinek a szavai
ezek? Milyen előnnyel és hátránnyal jár egy-egy ilyen negatív gondolatunk?
Milyen hatással vannak ránk és környezetünkre nézve?
- Önmagunk kifejezése asszertív módon:
azaz az előző kettő közlése. Magában foglalja a másikon megfigyelt jeleket,
saját gondolatainkat, érzéseinket, valamint az adott szituációhoz kapcsolódó
igényeinket és szükségleteinket. A megfigyelt jelek az aktuális helyzet
objektív, konkrét leírása röviden, egy-két mondatban, amelyben benne van a
bennünket zavaró nehézség is. Nem támadólag, hanem lényegre törően mondjuk el.
Ezután jönnek a gondolataink, amely a kialakult helyzet, konfliktus lényegét
érintik. Majd következnek az ehhez kapcsolódó érzéseink kifejezései (amelyek
semmiképpen nem a gyengeség jele, bármennyire is kultúránk ezt sulykolja
belénk). Végül kifejezhetjük igényeinket,
szükségleteinket. Ez legyen konkrét, kézzel fogható a másik fél számára. Senki
nem tud gondolatot olvasni, ezzel együtt azt sem tudhatjuk például, hogy felhívásunk
kedvesünk felé: "Több figyelmet szeretnék" mit is jelent valójában? Számunkra,
- akik kérik - lehet, hogy ez csak annyit jelent, hogyha együtt vacsorázunk,
akkor ne a telefonját nyomkodja közben, míg számára ugyanaz a mondat azt
jelentheti, hogy érdeklődjön hogylétünk, aznapi tevékenységeink felől. Mi nem
kaptuk meg, amire szükségünk lett volna, ugyanakkor a másik megélhette, hogy "adott"
nekem valamit. Mintha a zöldségesnél almát kaptam volna banán helyett.
Mindkettő gyümölcs, mégsem ugyanaz.
Egy konkrét példán bemutatva: egy barátoddal közös találkozót beszéltek meg este 8 órára és szokásához híven 15 perccel később érkezik. Egy ilyen helyzetben megkérdezhetjük a barátunkat, hogy történt-e valami, amiért később érkezett, erre ő válaszként annyit mond, hogy később indult el, a metró sem úgy jött, ezért nem ért ide. A mi reakciónk lehet erre a következő: "Frusztrált vagyok, amikor negyed órát késel a találkozónkról, mert úgy érzem, hogy az én időm nem fontos, és aggódom, hogy mi történhetett veled. Mit tudnánk kezdeni ezzel a helyzettel?" Az előbbiekben "én-üzenetek" hangzanak el, a "sértett" fél kifejezi gondolatait és érzéseit, illetve együttgondolkozásra hívja meg a másik felet, hogy kitaláljanak valamilyen közös jó megoldást erre a szituációra. A későbbi bejegyzésünkben további példákat, asszertív mondatokat is bemutatunk.
Összefoglalva tehát az önérvényesítés által kielégítőbbé, kiszámíthatóbbá válnak a kapcsolataink, nagyobb bizalommal leszünk önmagunk és társaink felé, enyhülnek a kellemetlen érzések bennünk, legyenek azok dühből vagy szorongásból, stresszből eredőek, és a végén remélhetőleg mindkét fél jó érzésekkel távozik a vitás helyzetből.
Ajánlott olvasmányok:
Bishop, S. (2008) Asszertivitás. Budapest:, Manager
Rambala É. (2012) Az erőszakmentes kommunikáció alapjai. Budapest, Kulcslyuk Kiadó
Hadfield, S., Hasson, G. (2012) Asszertivitás - Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket? Budapest, Scolar
Képek forrása: www.pxhere.com, www.maxpixel.net