Asszertivitás a gyakorlatban

2019.08.05

Az asszertivitásról bővebben már előző blogbejegyzéseinkben írtunk (1. rész, 2. rész). A sort folytatva, tovább boncolgatjuk az önérvényesítés témakörét, ezúttal konkrét javaslatokat is téve a tiszta kommunikáció módjaira, lehetőségeire.

Ahogyan azt már írtuk az asszertivitás érdekeink képviseletét, azok békés úton való érvényesítését jelenti, figyelembe véve és elfogadva a másik érdekeit, érzéseit, gondolatait is. Mindennek fontos alapja az önbizalom megléte, mert csak az önmagukat elfogadó, a saját képességeikben biztos személyek merik nyíltan felvállalni véleményüket, érzéseiket, s így ezek ütköztetését mások gondolataival, akaratával, illetve akik tisztában vannak azzal, hogy szerethetőségük nem azon múlik, hogy ki mit gondol ezáltal róluk.

Az asszertív viselkedés, kommunikáció - mint már írtuk - tanulással elsajátítható, fejleszthető. Érdemes ezt a képességet erősíteni magunkban, ha úgy érezzük, hogy nem érjük el sokszor saját céljainkat, illetve átgázolnak rajtunk mások, ha úgy érezzük, hogy véleményünket nem veszik figyelembe, esetleg szégyent, vagy erős indulatokat érzünk egy-egy konfliktusos helyzetben.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen alapvető attitűddel, viselkedésformákkal rendelkezünk. Erről írtunk előző bejegyzésünkben is, ismertetve a négyféle működésmódot: a manipulatív, az agresszív, a passzív és az asszertív magatartásformát. Figyelembe kell azt is vennünk, hogy különböző helyzetek, különbözően hatnak ránk, míg egy helyzetben képes vagyok asszertív lenni, például a főnökömmel szemben, addig lehet, hogy egy másikban agresszívan fogok megnyilvánulni és ledorongolom a párom egy kisebb hiba miatt.

Az alábbiakban néhány szituációt veszünk alapul, és hasonló helyzetekben használható asszertív mondat-lehetőségeket villantunk fel. Mindez segíthet abban, hogy hatékonyabban, és őszintén kommunikáljunk, hogy meghalljuk, és tiszteljük a másik mondanivalóját, érzéseit, valamint az ő érdekeit is figyelembe véve kezeljük konfliktusainkat.

Nemet mondás

Egyik barátod egy számára fontos és izgalmas programlehetőségre invitál, ugyanakkor az adott tevékenység nem vonz annyira, te inkább pihennél.

Válaszlehetőségek:

  • Köszönöm, most nem élnék ezzel a lehetőséggel.
  • Biztosan nagyon izgalmas lesz, de én most nem fogok tudni ehhez csatlakozni.
  • Köszönöm, hogy rám gondoltál, de azt hiszem ez most nem fog menni.
  • Tudom, hogy mennyire kedveled a (tevékenység)-t, de ez engem annyira nem vonz, inkább találjunk ki majd valamilyen másik közös szórakozást.

Meghallgatás, visszajelzés kérése

Egy számunkra fontos prezentációt tartottunk a munkahelyünkön, amelyet követően néhány munkatárstól kaptunk visszajelzést, de a főnökünk csak meghallgatta a bemutatót, majd távozott.

Mások véleményének meghallgatása, tisztázása - válaszlehetőségek:

  • Ha jól értem azt mondod, hogy...
  • Más szavakkal megfogalmazva, úgy látod, hogy... Ez így helyes?
  • Amit mondtál azzal egy ponton nem értek egyet, abban hogy... Mit gondolsz erről?
  • Értem, hogy mit mondasz, de... Ezt hogy látod?

Mások véleményének kérése

  • Szeretném tisztán látni, hogy mi van benned ezzel a témával kapcsolatban, megosztanád velem?
  • Fontos nekem a véleményed a ... (munkámmal) kapcsolatban, kaphatnék visszajelzést a ... (prezentációmhoz) kapcsolódva?
  • Meglepődtem, amikor nem reagáltál a ... (prezentációra, és elmentél a megbeszélésről), elmondanád a véleményed ehhez a témához kapcsolódóan?

Időkérés

A szüleid kitalálták, hogy egy közös nagy családi nyaralás újra összehozná a családot, már ki is néztek egy lehetőséget, viszont gyorsan kellene lefoglalni az utazást.

Válaszlehetőségek:

  • Szükségem van egy kis időre, hogy átgondoljam ezt a lehetőséget, térjünk vissza rá holnap.
  • Ez most hirtelen jött, át szeretném gondolni, később visszatérhetünk rá?
  • Ezt most így hirtelen nem tudom eldönteni, gondolkodhatok rajta egy kicsit?
  • Valóban jó lenne ... (együtt elutazni valahova), de előbb szeretném, még ... (átbeszélni a párommal/családommal). Megfelelne nektek, ha holnapig visszajeleznék?
  • Nagyon értékelem ezt az ötletet, és én is fontosnak tartom, hogy ... (több időt töltsünk együtt), de jelenleg nem tudok annyi időt szánni erre a kérdésre, amennyit megérdemel. Megfelelne, ha még a héten visszajeleznék ezzel kapcsolatban?

Nem várjuk el, hogy mások olvassanak a gondolatainkban, nyíltan és őszintén megfogalmazzuk a nehézségünket, érzéseinket, vágyainkat, igényeinket, lehetséges megoldási javaslatainkat, vagy esetleg mi is javaslatot kérhetünk (pl. "Mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy ez többet ne forduljon elő?"). Így elkerülhetjük, hogy a másik fél támadó vagy védekező pozíciót vegyen fel, kifejezzük ezáltal azt is, hogy az adott nehézség mindkettőnk problémája, és közös cél ennek rendezése is.

Fontos továbbá, hogy hogyan kommunikáljuk mindezt: határozottan fogalmazzuk meg szándékunkat, célunkat, nyíltan fejezzük ki érzéseinket, egyenesen és világosan kommunikáljunk. Hangunk, mimikánk, testtartásunk, gesztusaink legyenek magabiztosak, nyugodtak, tartsunk szemkontaktust beszélgetőpartnerünkkel.

Az asszertivitás egyben azt is jelenti, hogy többször érjük el céljainkat, környezetünk tiszteli véleményünket, gondolatainkat, indulatunk és a helyzetek stresszel, frusztrációval való telítettsége mérséklődik, nem kényszerítjük a másikat támadó vagy védekező pozícióba, a pozitív érzések gyakorisága megnövekszik nemcsak a környezetünkkel, hanem önmagunkkal kapcsolatban is. Kell-e ennél több?

Könyvajánló:

  • Bishop, S. (2008) Asszertivitás. Budapest, Manager Könyvkiadó
  • Hadfield, S., Hasson, G. (2012) Asszertivitás - Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket? Budapest, Scolar Kiadó

Képek forrása: www.maxpixel.net