„Anya, apa, létezik a Mikulás? És a Jézuska?”
Nemsokára sok családhoz megérkezik a Mikulás, majd karácsonykor a Jézuska, vagy az Angyalka is. Sok kérdés merülhet fel a szülőkben, hogy vajon mivel tesznek jót gyermekeiknek. Meddig ringassák gyermekeiket ebbe a tündérmesébe? Mikor fedjék fel a Mikulás valódi kilétét? Traumát okoznak-e gyermeküknek, ha kiderülne vagy elmondanák, hogy a Mikulás és a Jézuska nem létezik? Ha már erre fény derült, akkor mit lehet még tenni?
Magyarországon kulturálisan és társadalmilag is meghatározott konvenció a Mikulás és az Angyalka vagy Jézuska megérkezése. Az előre kitisztított cipőkbe december 6-án, reggelre virradóra a Télapó finomságokat rak a jó gyerekeknek, és virgácsot a rosszaknak. Más országokban más hagyományok élnek, sőt van, ahol egyáltalán nem ünneplik ezeket az ünnepeket, eseményeket.
Óvodáskorban a gyermekek a mese, a fantázia, a látszat világában élnek, amely egybemosódik a valósággal, nem különül el olyan élesen, mint később serdülőkorban vagy felnőttkorban. Az ún. mágikus gondolkodás jellemző rájuk, a világ számukra varázslatos, bármi megtörténhet, és minden lehetséges az ő akaratuk, szándékuk szerint, - a varázslatok léteznek. Ez egyfajta belső erőforrást, biztonságot is képes adni számukra a későbbi fejlődésük során, hiszen a gyerekek többnyire csak hinni szeretnének, ha éppen arról van szó, akkor a Télapó jóságában és igazságosságában.
Világukban egy Mikulás létezik, és egy Jézuska, egy igazi, az egyetlen - dacára annak a rengeteg Télapónak, amelyekkel Mikulás napján futhat össze a gyermek. A szülő nem tesz kárt gyermekében, ha megszilárdítja a Mikulás, mind szimbolikus figura képét, hiszen a benne való hit fontos sarokköve az igazságról és jóságról való gondolkodásnak. Ő az, aki mindent lát és ismeri a gyerekeket, és ami talán a legfontosabb: a vágyaikat.
A gyerekeknek szükségük van csodákra és varázslatokra. A Mikulás várása pedig egy olyan hagyomány, amelyben közösen osztozunk a Mikulás adta mesevilágban és a csodavárás izgalmában. Ez az, amitől igazán különleges ez az ünnep.
Ahogy óvodáskorú gyermekünk egyre inkább fejlődik, és képes különválasztani a mesevilágot a valóságtól, úgy gyengül a Mikulás és Jézuska "hatalma" is felettük. Ez általában 6-7 éves korban kezdődik és 9-11 éves korig is eltarthat. Idővel kérdéseket tehet fel nekünk: "Hogyan jutott be a csukott ablakon?", "Egy éjszaka alatt, hogyan jut el minden gyermekhez?", stb. Amint gyermekünk eljut mentális fejlődésének ezen fokára - a realitásérzék megszilárdul -, érezni fogja, hogy a kirakós darabkái nem passzolnak össze, így idővel összeáll a kép, és magától is tudni fogja, hogy a Mikulás története egy közös mese, amiben jó hinni, hagyománya van. A legtöbb gyermek nem akarja lerombolni saját örömét, és továbbra is részt vesz ebben a közös fantáziában, csak most már tudja, hogy vágyálmait kinek kell pontosan címeznie, de a várakozás izgalma ettől még megmarad. Így tehát a Télapóról kisebb korában kialakított fantáziakép módosulni fog, és kiskamaszként is ugyanúgy várni fogja a Mikulás reggelét, hogy mit kapott cipőjében az ősz apótól, nem feltétlenül a felismerés okozta csalódás fog megmaradni neki a későbbiekben.
De vajon mit lehet tenni, ha már kiderült? Elmesélhetjük gyermekeinknek Miklós püspök, Szent Miklós legendáját, hogy vagyonával a rászorulók megsegítésén fáradozott. Ez testesül meg az ünnep szeretet, önzetlen adás motívumában is. Elmondhatják, hogy Szent Miklós nevében ilyenkor a szülők kis aprósággal ajándékozzák meg a gyerekeket. Az ünnep lényege tehát a szeretettel adás, nem pedig a jutalom. Ha a gyermekben azt erősítjük, hogy a Mikulás tudja minden gyermekről, hogy jó vagy rossz volt, akkor már jutalommá válik - nevelési eszközzé - az ajándék, így elvész az önzetlen adás-kapás öröme és szimbolikája. Ha már kiderült, hogy ki hozza valójában az ajándékcsomagot, akkor be lehet vonni a gyermeket a többi családtag megajándékozásába, akár kisebb meglepetések közös elkészítésébe, illetve, ha kisebb testvér is van a családban, akkor a nagyobb tesókat részesévé lehet tenni a hagyomány fenntartásában.
Így tehát nem kell a szülőnek attól tartania, hogy gyermekének hazudna, nem okoz törést sem a mágikus világ képének fenntartásával, ami egy gyermek természetes szükséglete óvodás korban, így amikor megérik rá, akkor önmagától engedi el és lép ki ennek a világnak kapuján. Ha a szülő mégis bizonytalan lenne, hogy gyermeke hol tart ebben a folyamatban, akkor beszéljenek erről a családi hagyományról, a gyereknek éreznie kell, hogy a szüleihez bátran fordulhat a kétségeivel, mi, szülőként hiteles információkat, kapaszkodókat tudunk számára nyújtani, így már csak át kell őt segíteni ezen a folyamaton. Visszakérdezhetünk, hogy ő mit gondol, ki hozta az ajándékokat? Miben hisz? Ezzel is jelzi, hogy hol tart ebben a folyamatban, megremegtek-e már a mágikus világ falai.
Végezetül: lényeges kérdés-e a gyermek szemszögéből, hogy ki hozza az ajándékot? A válasz: nem. A gyermek kapni szeret, méghozzá azt, ami megtestesíti az ő vágyát, és majd ő kitölti fantáziájában, hogy kitől is kapta azt...
Képek forrása: www.maxpixel.net