Akkor most ki is irányít nálunk a családban? Avagy: kell a gyereknek a korlát?

A gyermeknevelési kérdésekkel, illetve stílusokkal kapcsolatban rengeteg olvashatunk manapság. Ha pár percet eltöltünk egy közösségi oldalon, szinte biztos, hogy belebotlunk egy-egy remek gyereknevelési tanácsba, ötletbe, tapasztalatba. Viszont ezek a tanácsok sokszor egy-egy személy saját véleményét tükrözik, tudományos megfontoltság nélkül. A modern szülőknek pedig elképesztően nehéz helyzettel kell szembesülniük, miszerint a rengeteg információból rendkívül nehéz kiszedni azt, ami számukra a leginkább testhezálló lehet. A bőség zavara így hívja életre a káoszt.

Jelen bejegyzésünkben, ebben a kaotikus zűrzavarban szeretnénk néhány támpontot, gondolatébresztőt adni a szülők számára. Természetesen egyetlen bejegyzésben nem lehet a nevelési kérdések összességét tisztába tenni, azonban az alapvető elvekről mindenképpen érdemes szót ejteni.

Basáskodó gyermek vs. tekintélyelvű szülő

Valószínűleg mindenki kívülről fújja már, hogy a tekintélyelvű nevelésnek leáldozott. A szülőknek tiszteletben kell tartaniuk a gyermekek jogait, valamint biztonságos körülményeket (fizikai és érzelmi) kell számukra biztosítaniuk. Ez természetes, manapság már nem kérdés. Ami leginkább foglalkoztatja a köztudatot, az a liberális nevelés bukása. Vajon tényleg megtörtént? És ha igen, úgy ez azt jelenti, hogy vissza kell tértünk a korábbi nevelési módokhoz, elvekhez?

A megengedő nevelés valójában egy komoly nehézségre világított rá napjainkban. Mi van azokkal a gyermekekkel, akiket szüleik oly módon nevelnek, hogy nem mondanak nekik nemet, nem állítanak számukra határokat, korlátokat? Vajon tényleg akkor lesz kiegyensúlyozott egy gyermek, ha azt tehet, amit csak szeretne? Hiszen ez talán azt is jelenti, hogy azt sem tudja, milyen lehetőségei vannak.

Milyen is a basáskodó gyermek?

• magához ragadja az irányítást
  
• mindig az történik, amit ő akar
  
• szülei nem tudják érvényre juttatni saját akaratukat vele szemben
  
• gyakran rendez jeleneteket semmiségekért, ha nem teljesül azonnal a vágya
  
• nem viseli el a korlátozásokat, heves érzelmi reakciókkal reagál
  
• nem kér, ellenben követel és elvár
  
• nem szereti, ha meg kell tennie valamit, ha feladata van
  
• nem tud késleltetni, szükségleteinek azonnal kell kielégülnie
  
• könnyen frusztrálódik
  
• nehezen tűri, ha szülei nem csak rá, hanem másra is figyelnek, vagyis, ha nem ő van a középpontban
  
• egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen hajlandó kompromisszumokra

Fontos azonban figyelembe venni, hogy az itt felsoroltak egy részét minden gyerek produkálja, vagyis bizonyos életkorban elfogadható viselkedésjegyekről van szó. Azonban, ha ezek többsége még 6-7 évesen is, akár napi szinten jelen van, az már igenis problémát jelez. A fent leírt jellemzők többnyire az egykékre, vagy az elsőszülött gyermekekre jellemzőek, de persze nem minden esetben van ez így, azonban megfigyelések alapján a sokgyerekes családokban ritkábban fordulnak elő.

Miért alakul ki?

Azoknál a gyerkőcöknél figyelhető meg, akik nem kapnak 'nem'-et, mindig mindent megkapnak, vagy éppen kiszámíthatatlan számukra, hogy mikor lehet valamit csinálni, és mikor nem szabad. Ezek a gyermekek gyakran úgy érezhetik, hogy hisztivel, akaratuk erőteljes bevetésével tudják elérni a céljaikat, hiszen valószínűleg sok olyan tapasztalatuk van, amikor ez a fajta viselkedés bevált számukra.

Sokan erre azt mondják, hogy rendben, igaz, hogy most nehéz a gyerekkel, de később majd hasznos lesz számára ez a tulajdonsága. És ezzel nehéz vitatkozni. Legalábbis egy bizonyos pontig. Hiszen így igaz, nem egy elítélendő tulajdonság, pl. a munka világában, vagy konfliktusos helyzetekben. Azonban egy pillanatra gondoljunk arra is, hogy szeretnénk, ha gyermekünk széles kapcsolati hálóval rendelkezne, mély barátságok és párkapcsolat kialakítására lenne képes. Ehhez pedig tudnia kell, hogyan fékezze akaratát és indulatát, valamint hogyan hozzon kompromisszumokat. Sajnos ezen képességek nélkül igazán boldogan, és felszabadultan nem tudunk élni a felnőtt világban.

Hogy jutottunk idáig?

Ahogy azt a bejegyzésünk elején is írtuk, nagy változások történtek a gyermeknevelésben. Viszonylag rövid idő alatt nagyon nagy felfedezéseket tettünk, fejlődött a pszichológia, változott a társadalom, a családi modellek, minták átalakultak. Régebben mindenben szabályozták a gyerekeket, egyéniségükre nem figyeltek oda, keményen, sokszor ridegen neveltek a szülők. Ennek negatív következményeit felismerték, változásra volt szükség. Azonban, ami ma történik, az sajnos már annak a bizonyos lónak a túlsó oldalán helyezkedik el. Mintha a gyermekek jogai mellett a kötelességeikről nem esne elegendő szó. Ám ha a jogoknál maradunk, akkor is leszögezhetjük, hogy biztonságra minden gyermeknek szüksége van, és a szülők felelőssége biztosítani Ennek negatív következményeit felismerték, változásra volt szükség. Ezt pedig nem azzal adjuk meg nekik, hogy soha nem mondunk nemet. Ezzel csak a társadalomba való beilleszkedésüket nehezítjük meg, valamint akár az egész felnőtt létüket is.

Félreértés ne essék! Nem a tekintélyelvű nevelést pártoljuk! A régi időket meghaladtuk, rengeteg tudást, és tapasztalatot halmoztunk fel, és most, a jelenben mindezt nekünk kell integrálni, és megfelelően értelmezni. Nem is olyan kis kihívás mindez... De próbáljuk meg!

Mindemellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az általános családmodellek is megváltoztak. Többségében a világunk tempója rohanóvá vált, a szülők közül pedig a legtöbb esetben mindketten kénytelenek részt venni a munka világában. Így hát egyenesen lehet következtetni: kevesebb idejük marad gyermekeikre. Ez persze előhívhatja a bűntudat érzését is, ami sajnos nem abba az irányba hajtja az embereket, hogy még abban a kis időben is, amikor a gyerekekkel lehetnek, nemeket mondjanak nekik, és határokat húzzanak, ne adj isten konfrontálódjanak. Pedig sajnos (?) hosszútávon csak is ez lehet a kifizetődő. Igen, igen, mindenféleképpen felnőnek a gyerekek. De ha megkönnyíthetjük nekik, és persze magunknak is (sőt, az egész családnak) ezt az időszakot, akkor miért ne tennénk meg?

A bűntudat mellett azonban sok minden más is munkálkodhat a szülőkben:

• megvásároljuk a békét ("inkább megveszem, csak legyél végre csendben, hagyj békén")
  
• igyekszünk mindent megmagyarázni, és elfogadtatni a gyerekekkel. Sokszor ehhez vagy még túl fiatalok, vagy túl bő lére eresztjük a mondandónkat, illetve olyan kérdéseket is át akarunk beszélni velük, ami nem képezhetné vita tárgyát. Pl. egy 5 éves gyereknek már el kell tudnia pakolnia maga után.

• inkább ráhagyjuk a gyerekre a dolgot, akár nem is szólunk érte, csak hogy elkerüljünk egy konfliktust
  
• minden kívánságukat teljesíteni akarjuk, szinte a fejükben olvasva, holott lehet, hogy bennük még meg sem fogalmazódott, hogy mit szeretnének, így ha megkapják, nem is örülnek majd neki. Ilyenkor abban sem segítünk nekik, hogy saját vágyukat felismerjék és kifejezzék.
  
• nem akarjuk szomorúnak látni a gyerekünket, főleg nem magunk miatt, ezért aztán nem is mondunk nekik nemet.

Könyvajánló: Valliéres S. (2012). Pszichotrükkök 3-6 éves korig. Budapest: Libri Kiadó.

Képek forrása: www.pixabay.com