Útvesztőink

 

Manapság (is) milliónyi negatív hír kap szárnyra a világban. Betegségek, klímaváltozás, törvényi változások, családon belüli erőszak, és még nagyon hosszan folytathatnánk a sort. Rémhírekből, rossz hírekből, fenyegetésekből sajnos eddig sem volt kevés, de 2020-ban mintha csőstől érkezne a baj, és ennek következtében a rémület. Bejegyzésünkben azt...

Előző blogbejegyzésünkben az anyai szerepről, annak külső és belső konfliktusairól, a gyermek születésének a nőiségre, az én-re, testképre gyakorolt hatásairól, kríziséről írtunk. Az anyaszerep kialakulása mellett egy másik, kiegészítő szerep kialakulása is zajlik, amelynek ellentmondásai és kihívásai ugyanúgy jelen vannak a pár életében.

A múlt hét során nagy vihart kavart egy vélemény, melyben egy, a nőkkel kapcsolatos kritika lett megfogalmazva. Fontosnak tartjuk, hogy pszichológiai nézőpontok mentén szemügyre vegyük ezt a kérdést, mivel úgy véljük, hogy egy egészen komplex jelenséggel van dolgunk, ami nem egyszerűsíthető le arra, hogy csupán akarat kérdése-e a várandósság idején...

Ki ne érezte volna már úgy életében, hogy vannak olyan kérések, amiknek nem lehet nemet mondani? Ennek hátterében gyakran a félelem áll, hogy önzőnek tűnhetünk, vagy a szorongás, hogy nem fognak bennünket szeretni, esetleg az, hogy megbántunk valakit, vagy éppen konfliktust generálunk, ha ezzel az "egyszerű" szóval élünk. Mindezen érzések...

Nemsokára sok családhoz megérkezik a Mikulás, majd karácsonykor a Jézuska, vagy az Angyalka is. Sok kérdés merülhet fel a szülőkben, hogy vajon mivel tesznek jót gyermekeiknek. Meddig ringassák gyermekeiket ebbe a tündérmesébe? Mikor fedjék fel a Mikulás valódi kilétét? Traumát okoznak-e gyermeküknek, ha kiderülne vagy elmondanák, hogy a Mikulás és...

"Fáradt vagyok..." Egy gyakran elhangzó mondat egy-egy nehéz nap, hét vagy időszak után. Azonban korántsem olyan sokszor használjuk, mint ahányszor valójában megtörténik velünk, ahányszor tényleg fáradtnak érezzük magunkat. Még most, 2019 végéhez közeledve is hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy nem csak a testi érzeteink léteznek, így hát...

Választott család. Gyakran így jellemezzük két szóban a barátainkat, legyen szó többféle helyről "származó", vagy életünk különböző szakaszaiban megköttetett barátságokról.

Valószínűleg mindenki tudja saját tapasztalatból, hogy az egészségünknek gyakran csak akkor vagyunk tudatában, amikor az éppen nincs, vagyis amikor betegek vagyunk. Sokszor hajlamosak vagyunk a jó dolgokat természetesnek venni, vagy nem örülni nekik, holott legalább annyi figyelmet kellene fordítanunk erre is, mint a problémáinkon való...

Az idő relatív, olykor sok van belőle, ha számunkra kellemetlen feladat elvégzésével bajlódunk, máskor viszont éppen hogy kevés, ha még sehol sem állunk egy sürgős munkával, és szorít bennünket a határidő. Ugyanakkor objektív mérce szerint egy nap 24 órából, 1440 percből, 86400 másodpercből áll, és így tovább, ennyivel rendelkezik mindenki a...